2013. május 30., csütörtök

A mozikban a Tajtékos napok

Olyan régen volt már olyan igazi Audrey Tautou film. Na, ez most az.



Egy olyan világban, ahol fahéjas cukor illatú rózsaszín bárányfelhőkön is lehet utazni, vagy olyan kocsikon, amelyeknek nincs kereke, hanem rezgő lábakon haladnak előre, Colin, a tehetős fiatalember, a koktélzongora feltalálója mindennél jobban vágyik a szerelemre. Olyan lányt keres, akit őszintén tudna szeretni. Legjobb barátja, Chick, valamint szakácsa Nicolas közreműködésével megismerkedik az elragadó Chloé-val és szárba szökken szerelmük Duke Ellington híres "Mood Indigo" dallamaira. Az egymás iránt fellángoló érzelmeik mindenen felülemelkednek, szerelmük humorban, bolondosságban sincs híján. A szerelmüket beteljesítő álomszerű esküvőjükön arról is biztosítják egymást, hogy az életükben esetlegesen felmerülő nehézségeket közösen győzik le. A nem várt fejlemények azonban sokkal hamarabb következnek be, mint várnák. Chloé hirtelen megbetegszik. Lótuszvirág nő a mellkasában. Az orvosi kiadások okán elszegényedett Colinra vár a feladat, hogy sajátos, egyedülálló gyógymódokat kifejlesztve megmentse imádott szerelmét.
színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 125 perc, 2013

rendező: Michel Gondry
író: Boris Vian
forgatókönyvíró: Luc Bossi
zeneszerző: Étienne Charry
operatőr: Christophe Beaucarne
producer: Luc Bossi
vágó: Marie-Charlotte Moreau

szereplő(k):
Audrey Tautou (Chloë)
Romain Duris (Colin)
Omar Sy (Nicolas)
Gad Elmaleh (Chick)
Charlotte Lebon (Isis)
Alain Chabat (Jules Gouffé)
Aissa Maiga (Alise)
Philippe Torreton (Jean Sol Patre)

Forrás: port.hu

2013. május 28., kedd

Tibi atyát feljelentették, mi lesz a nem létező pappal?

Feljelentette Tibi atyát, a valóságban nem létező züllött papot Máriakálnok polgármestere.


Bejegyzései szerint a fiktív atya a Győr-Moson-Sopron megyei kis faluban lakik, ám a falubelieknek elegük lett a pap kilengéseiből - írja a Blikk.

- Hivatalból olvasnom kell Tibi atya bejegyzéseit, de egyáltalán nem tudok nevetni rajtuk. Ez a falu régi vallásos hagyományokat őriz, nem illendő ebből gúnyt űzni. Nem szeretnénk Tibi atya sértő vicceiről elhíresülni. Azt kérjük tőle, költözzön el egy kitalált faluba. Tibi atya nemkívánatos személy Máriakálnokon! - jelentette ki a Blikknek Tóásóné Gáspár Emma (50) polgármester.

Facebook profilja szerint Tibi atya közben valóban elköltözött Máriakálnokról, mégpedig Humbákfalvára. Ezt írja:

A máriakálnoki vezetőség úgy döntött, nem tart többet igényt a szolgálatomra, és kitoloncoltak a faluból. Humbák Ferivel, pár ministránssal, valamint majdnem félszáz helyi alkoholistával kiköltöztünk a pusztába, és egy ősközösséget alapítottunk Humbákfalva néven. "Borszagot éreztem, tudtam hogy menni kell." -nyilatkozta Ganajos István. A házak, a parókia és a Tátika borozó alá borosüvegeket raktunk, és elgurítottuk magunkkal a határba.

Forrás: propeller.hu

2013. május 25., szombat

A Néprajzi Múzeum új programsorozata


Mostantól minden szombaton délelőtt 11 órakor munkatársaink ingyenes szakmai vezetést tartanak az állandó kiállításban vagy egy időszaki kiállításban, illetve alkalmanként meglepetés programokat – épületsétát, műhelylátogatást, padláslátogatást, raktárlátogatást, stb. – is kínálunk. 


Az új ingyenes tárlatvezetési sorozat alkalmain a megváltott múzeumi belépőjeggyel lehet részt venni.

A részletes program a Néprajzi Múzeum honlapján folyamatosan követhető: http://neprajz.hu/programok.php?menu=4

Június 1.
Tárlatvezetés a „Képek, cigányok, cigányképek / Vidas Gitanas - Cigányok Spanyolországban” című kiállításban
Tárlatvezető: Wilhelm Gábor

Június 8.
Tárlatvezetés  „A magyar nép hagyományos kultúrája” című kiállításban
Tárlatvezető: Bodnár Kata

Június 15.
Látogatás a padláson: a lábbeli és nyereg raktárak megtekintése.
Maximális létszám: 10 fő
Vezeti: Fábián Mária

Június 22.
Tárlatvezetés  „A magyar nép hagyományos kultúrája” című kiállításban
Tárlatvezető: Csupor István

Június 29.
Miből lesz a műtárgy? Tárlatvezetés az „Új szerzemények 2012” című kiállításban
Tárlatvezető: Főzy Vilma

Forrás: Néprajzi Múzeum

Új exkluzív Sony bolt nyílt a Pólus Centerben


A budapesti Pólus Centerben található Media Markt részeként, különálló üzlethelyiségben nyitotta meg kapuit az új Sony márkabolt, ahol az érdeklődők teljes körűen tesztelhetik a termékek funkcióit, és kipróbálhatják a készülékek közötti egyérintéses kommunikációt.


A japán szórakoztatóelektronikai vállalat a tőle megszokott kiváló minőséget nyújtja letisztult, interaktív környezetben. A legújabb Sony termékeket bemutató üzletben szakmailag felkészített értékesítők segítségével megismerhetők az egyes eszközök funkciói és a legújabb NFC (Near Field Communication) technológia működése is. Az egyérintéses kommunikáció lehetővé teszi a vezeték nélküli fejhallgatók, az okostelefonok, a csúcskategóriás tabletek és a lenyűgöző képminőségű televíziók közötti gyors és egyszerű információcserét.

„Továbbra is egyre több helyen szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy az érdeklődők személyesen győződjenek meg a Sony készülékek magas minőségéről, egyszerű használatáról és a legújabb beépített technológiák előnyeiről” – emelte ki Rab Sándor, a Sony kereskedelmi igazgatója az új üzlet hivatalos megnyitóján.

Az új, egységes Sony-t reprezentáló üzlet 2013. május 17-től várja az érdeklődőket, a nyitási akciók május 26-ig tartanak.

2013. május 23., csütörtök

Pályázat tapintható játékok készítésére


A Ludwig Múzeum és a Láthatatlan kiállítás designpályázatot hirdet tapintható játékok létrehozására. A pályázat célja olyan játék készítése bármely korosztály számára egyéni vagy közösségi használatra, amivel látók és nem látók egyszerre is tudnak játszani.

Pályázók köre

Magánszemélyek: általános- és középiskolás diákok.

A pályázat részletei

Kategóriák
alsó tagozatosok (6-10 éves korig)
felső tagozatosok (11-14 éves korig)
középiskolások (15-18 éves korig)
A játék részletei
mérete maximum 60×60 cm, magassága maximum 20 cm legyen!
ne használj szúró, vágó vagy mérgező anyagokat!
Figyelem! A PályázatMenedzser.hu csak a pályázat legfontosabb elemeit publikálja. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját.
A pályázat benyújtása
Határidő: 2013. június 10.
Beküldés: szira.henrietta@ludwigmuseum.hu
További információ
szira.henrietta@ludwigmuseum.hu

Forrás: pályázatmenedzser.hu

2013. május 22., szerda

Új igazgató a Ludwig Múzeum élén


Fabényi Júliát nevezi ki a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának az emberi erőforrások minisztere – a szakmai bizottság ajánlását elfogadva.


A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatói posztjára 2013. március 1-jén írta ki a pályázatot a fenntartó, miután az intézményvezető öt évre szóló megbízatásra lejárt. A megadott határidőig két pályamunka érkezett be, a miniszter által létrehozott javaslattevő bizottság a két jelölt közül Fabényi Júlia pályázatát támogatta, a tárcavezető a bizottság javaslatát elfogadva döntött Fabényi kinevezése mellett.
Fabényi Júlia korábban a Szombathelyi Képtár, a Műcsarnok, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának, valamint a Janus Pannonius Múzeumnak volt az igazgatója.
Megbízatása a Ludwig Múzeum élén öt évre szól.

Forrás: Sajtó-, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály, Ludwig Múzeum

2013. május 20., hétfő

A Watergate-botrány egyik kirobbantója a Hay fesztiválon


Carl Bernstein hamarosan Budapestre látogat. A Hay Fesztivál keretében május 21-én, kedden 18.30-kor a magyar közönség is találkozhat a világhírű amerikai oknyomozó újságíróval. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Inotai Edit külpolitikai újságíró beszélget majd vele.



Május 17-21. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Közép-Európai Egyetemen és az Akvárium Klubban nemzetközi hírű írókkal, gondolkodókkal, muzsikusokkal és ismert magyar szerzőkkel találkozhat a hazai közönség a Budapesti Hay Fesztiválon. A fesztivál záróprogramjára május 21-én, kedden 18.30-kor a PIM-ben kerül sor, ahol Inotai Edit külpolitikai újságíró a világhírű amerikai oknyomozó újságíróval, a Watergate-botrány egyik kirobbantójával, Carl Bernsteinnel beszélget majd.
Carl Bernstein a The Washington Post munkatársaként, Bob Woodwarddal együtt írta a Watergate-botrányra vonatkozó legfontosabb tudósításokat, melyek kormányzati nyomozáshoz, majd Nixon elnök lemondásához vezettek. A botrány kirobbantásában játszott szerepéért számos díjjal jutalmazták, 1973-ban pedig a leleplező cikksorozatok nyomán a The Washington Post megkapta a Köz Szolgálatáért járó Pulitzer-díjat. Könyveivel, újságcikkeivel, tévériportjaival és kommentárjaival azóta is harcol a hatalmi visszaélések ellen. Hat könyv szerzője, illetve társszerzője (All The President's Men, Final Days és The Secret Man, Bob Woodwarddal; His Holiness: John Paul II and the History of Our Time, Marco Politival; Loyalties; és A Woman In Charge: The Life of Hillary Rodham Clinton). Magyarul Hillary – A nő és a hatalom című műve látott napvilágot 2008-ban az Alexandra Kiadó gondozásában. 

Az erőszakellenes plakát, melyet csak gyerekek láthatnak


Egy spanyol gyermekvédelmi szervezet különleges hirdetésekkel kívánja segíteni a bántalmazott gyerekeket. Nézzétek meg a videót is, érdemes. 



A lentikuláris nyomtatásnak köszönhetően létrehoztak egy olyan plakátot, melyen egy átlagos, 175 cm körüli felnőtt csak egy kisfiú arcát, és a következő feliratot olvashatja: "A gyermekbántalmazás nyomait néha csak maga a gyermek láthatja."

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=6zoCDyQSH0o

Egy tíz év körüli, kb. 135 cm-es testmagassággal bíró gyermek szemszögéből azonban más a helyzet: a képen szereplő kisfiú arca lilára van verve, és egy plusz felirat is díszeleg mellette: "Ha valaki bánt, tárcsázd a ezt telefonszámot, és segítünk!"

Az ACAR nevű szervezet elmondása alapján ez a kezdeményezés azért hasznos, mert a kicsit sokszor maga a szülő vagy hozzátartozó zaklatja vagy veri, s ha kizárólag a gyerek látja azt a képet, mellyel azonosulni tud, és az illető felnőtt sem tudja telebeszélni a fejét, vagy elvonni a figyelmét a felkavaró hirdetésről, talán bátrabban kér majd segítséget.

Míg maga a koncepció fantasztikus, egyesek szerint az olvasni és önállóan gondolkodni tudó korosztály a célcsoport elég kis töredékét teszi ki, de egyelőre még nem tesztelték a hatékonyságát, tehát nem lehet előre megmondani, hogy jó ötlet volt-e vagy sem.

Forrás: neon.hu

2013. május 16., csütörtök

10 év után újra versenyez Talmácsi


Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.



 Fekete János, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) gyorsasági szakágának vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Supersport-vb-n versenyző Talmácsi mellett a magyar motorsport jelenlegi legjobbjai, így a Superbike-vb betétfutamain rendszeresen részt vevő Németh Balázs, Győrfi Alen, Bódis Richárd, a tavalyi Alpok-Adria-sorozat két bajnoka, Chrobák János és Gyutai Adrián, továbbá a többszörös magyar bajnok Rizmayer Gábor és Juhász Dávid is elindul a hétvégi ob-futamon. Az eredeti tervek szerint a korábban szintén a Superbike-vb-ben érdekelt Kurucz Ferenc is rajthoz állt volna, ő azonban a versenyre készülve kedden súlyos balesetet szenvedett a Hungaroringen, eltört a combcsontja, és meg kellett operálni.
"Talmácsit, Chrobákot, Némethet, Gyutait és Bódist a 600 kcm-esek mezőnyében, míg Rizmayert, Győrfit és Juhászt az ezresek viadalán láthatják a kilátogató nézők" - mondta Fekete János, aki hozzátette, a verseny nyílt nemzetközi, s kategóriánként az első 10 helyezett pénzdíjban is részesül.
"Hatalmas köszönettel tartozunk a Hungaroring menedzsmentjének a támogatásért és a sok segítségért, amit kaptunk a verseny megszervezéséhez" - fogalmazott Fekete János.
A helyszínen váltható belépők 500 forintba kerülnek, egy szerencsés néző pedig felülhet egy motorversenyző mögé egy körre a Hungaroringen. Aki kíváncsi a boxra, 1000 forintért vásárolhat jegyet, amellyel az ebédszünetben egy boxsétán vehet részt.
"Tavaly óta zajlottak a háttérben a tárgyalások, miként tudnának a motorversenyek ismét visszakerülni a Hungaroringre" - mondta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, s kiemelte, a hétvégére megnyitják a célegyenesben található Super Gold tribünt.
"Nagyon örülök annak, hogy a hazai gyorsasági szakág legjobbjai úgy érezték, ezen a versenyen rajthoz kell állniuk. Remélem, minél többen kilátogatnak hozzánk" - mondta.
Szombaton és vasárnap szabadedzéseket, időmérőket és versenyeket egyformán rendeznek. Szombat este látványos hosszú távú viadalra is sor kerül, s a 17.00 órakor kezdődő és 19.00-kor záruló viadalon a tervek szerint Talmácsiék is elindulnak.

Forrás: MTI

Te is lehetsz főállású angyal!


A Vodafone Magyarország Társadalmi Esélyegyenlőségért Alapítvány 2013-ban immár hatodik alkalommal hirdeti meg a Főállású Angyal programot és a hozzá kapcsolódó társadalmi felelősségvállalási pályázatot. A Program egy olyan támogatási program, amelyet a világ egyes országaiban jelenlévő Vodafone alapítványok vezettek be, illetve működtetnek saját országukban.


A pályázat célja

A Vodafone Magyarország Alapítvány lehetőséget kíván biztosítani olyan magánszemélyeknek, akik vállalják, hogy szaktudásukkal egy éven keresztül segítik az általuk kiválasztott nonprofit szervezet munkáját, és elhivatottságot éreznek az iránt, hogy 12 hónap alatt megvalósítsanak egy konkrét projektet a kiválasztott szervezetnél.
A pályázat nyertese a pályázat révén arra kap lehetőséget, hogy az általa a jelentkezésében megnevezett szervezetnél, a jelentkezésében megjelölt munka-, illetve feladatkörben, magyarországi munkavégzéssel, teljes munkaidőben szerződéses munkaviszonyt létesítsen, tizenkét hónapos határozott időtartamra.

Pályázók köre

Magánszemélyek. A Jelentkező csak akkor vehet részt a Pályázaton, ha a megelőző évek során nem volt egy korábbi Pályázat Nyertese, és ha a Jelentkezés benyújtásának időpontjában, illetve a Pályázat teljes időtartama alatt
magyar állampolgár vagy tartósan Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgár;
nagykorú, és cselekvőképessége nem esik korlátozás alá;
nem áll büntetőjogi büntetés vagy intézkedés hatálya alatt;
büntetlen előéletű, illetve mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól;

A pályázat részletei

Egy Jelentkező kizárólag egy Jelentkezést nyújthat be.
Az Alapítvány munkatársai a Jelentkezéseket a jelentkezési határidő lejártát követően megvizsgálják abból a szempontból, hogy megfelelnek-e a fenti 2. pont szerinti feltételeknek.
Az Alapítvány az érvényesnek talált Jelentkezések tartalmi értékelésére bizottságot állít fel.
A Bizottság az érvényesnek talált Jelentkezéseket saját belátása szerint értékeli, szem előtt tartva az Alapítvány céljait és tevékenységét, és azt, hogy az egyes Jelentkezések milyen mértékben vannak velük összhangban, illetve támogatják őket.
A Bizottság döntéseit többségi szavazással hozza.
Figyelem! A PályázatMenedzser.hu csak a pályázat legfontosabb elemeit publikálja. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját.

A pályázat benyújtása

A benyújtás határideje: 2013. június 10. 12 óra
A Jelentkezéseket a Vodafone Felelősségvállalás nevű facebook accountra: http://www.facebook.com/vodafonefelelossegvallalas (a „Facebook Account”), azon belül a Főállású Angyal alkalmazáson keresztül lehet megtenni.

További információ

A Jelentkezők, illetve a jelentkezést tervezők, a Programmal kapcsolatban érdeklődők a Pályázattal kapcsolatos felvilágosítást a Facebook Account üzenőfalán és a Facebook Felelősségvállalás Facebook-csoportnak küldött üzenetben kérhetnek.

2013. május 14., kedd

Az Underdog zenekar tovább menetel


Semmiből a világhírnév felé. Nem kevesebb az álmuk a hajléktalanokból összeállt Underdog zenekar tagjainak. A fiúk két évnyi gyakorlás után gondoltak egy merészet és jelentkeztek az Eurovíziós Dalfesztiválra. 


Komolyan végig kellett gondolni, a srácoknak mire van szükségük. Először is néhány buszjegyre, hogy a próbateremhez bliccelés és büntetés nélkül eljussanak. Feltöltőkártyás használt mobiltelefonra, hogy az együttes tagjai tudják egymással tartani a kapcsolatot. Valamint étkezési jegyre és néhány doboz cigire is, hiszen a feszültséget valahogy le kell vezetni.

– Ma már cigi sem kell a fiúknak, a hangulat e pótszer nélkül is remek. Persze esetenként azért bedobnak egy korsó sört a próbák előtt – árulja el Kocsis Mihály utcai szociális munkás, a zenekar berekfürdői származású menedzsere. A fiatalember több mint két évvel ezelőtt egyedülálló kísérletbe fogott Budán: a környéken lézengő, egykor képzett zenész hajléktalanokból együttest alapított.
 – Lecsúszott zenészekből jó néhány akadt, akik értettek valamilyen hangszerhez. Nagy kérdés volt azonban, sikerül-e a fásultságból felrázni őket. Úgy véltem, a zene segítségével ez könnyebben megvalósítható.
A szokatlan kezdeményezést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karolta fel. A bandának biztosítottak egy próbatermet a szolgálat egyik idősotthonában, a közös munka azóta is itt zajlik.

Múzeumi diáknap a Néprajzi Múzeumban


A Néprajzi Múzeum hagyományteremtő szándékkal rendezi meg május 23-án, csütörtökön délelőtt a 13-18 éveseknek szóló első múzeumi diáknapot. A rendhagyó program mai, aktuális társadalmi kérdéseket vet fel, azokat izgalmas kiállításokkal szemlélteti és szakértők, kurátorok közreműködésével ismerteti meg a diákokkal.


Az első diáknap témája Európa legnépesebb etnikai kisebbségének, a cigányságnak spanyolországi és hazai története, kultúrája, társadalmi helyzete. Az interaktív foglalkozásokon a hangsúly a párbeszéden és az önálló vélemény kifejezésén van. A közvetlen beszélgetések során a diákok elmondhatják személyes tapasztalataikat, véleményüket, élményeiket. Kiemelt témák: a különböző kultúrájú csoportok együttélésének nehézségei, az identitás megőrzésének fontossága, a tolerancia és egymás kultúrájának tisztelete, valamint a kiállításon is látható spanyol példa. A múzeumi diáknap a diákfórum után a Váradi Roma Café művészeinek közreműködésével, vérpezsdítő flamenco zenével zárul.

Forrás: Néprajzi Múzeum

2013. május 12., vasárnap

Befuccsolt a Faceboook Home


Nagy reményekkel, a Facebook dicsőséges bevonulásaként a mobiliparba jelentették be alig egy hónapja a Facebook Home szolgáltatást, és azzal az első olyan okostelefont, amiben már alapszolgáltatásként telepítve van ez a rendszer, a HTC First készüléket. 


Bár sem a gyártó, sem az AT&T mobilszolgáltató, ahol kapni lehet, nem árul el eladási adatokat, a cég nemrég 1 dollárra csökkentette a telefon árát (két éves hűségszerződéssel - alapban 350-be kerül), de a hírek szerint így, gyakorlatilag ingyen sem kapkodják azt el az emberek.

A Home az Android operációs rendszert alakítja át gyökeresen, és a közösségi oldalt teszi meg a telefon fő kezelőfelületének. A HTC Firstben már alapban benne van, és néhány más készülékre, például a Smasung Galaxy S3-ra vagy a Note 2-re külön telepíthető. Becslések szerint 60-70 millió, Facebook Home-mal kompatibilis telefon lehet a világon jelenleg. A Facebook által közölt egyetlen adat szerint a Google Playről közel egymillióan töltötték le az alkalmazást, de az felhasználói visszajelzések katasztrofálisak, az átlagos értékelés mindössze két csillag a lehetséges ötből. A kritikák szerint a Home tolakodó, kényelmetlen, mindent elnyom a telefon egyéb funkciói közül, és csak a legsúlyosabb Facebook-függőknek ajánlott.

A Business Insider értesülései szerint a Facebook programozói is elégedetlenek az alkalmazással, de a közösségi oldal felső vezetése, és személyesen Mark Zuckerberg is rendületlenül optimista, és nagy erőket összpontosít a további fejlesztésre. Sőt, a hírek szerint a cég akár egymilliárd dollárt is letehet az asztalra egy izraeli startup cég felvásárlásáért, ami gps-alapú, valós idejű közösségi térképet készít okostelefonokra. Ez arra utal, hogy a Facebook egész kis ökoszisztémát építene ki az Androidon belül saját magának.

Forrás: index.hu

2013. május 10., péntek

Bujtor István vitorlás szobrot kapott


Vitorlázás közben ábrázolja Bujtor Istvánt az a szobor, amit Balatonfüreden állítottak a népszerű színész-rendező tiszteletére. Azért áll a szobor a Vitorlás-téren, mert Balatonfüred a magyarországi vitorlázás bölcsője és fellegvára, s Bujtor híres vitorlás volt, és mert Balatonfüred e pontjáról kiválóan látszik Tihany, amelyet szintén sokszor megjelenített a filmjeiben - indokolta Bóka István, Balatonfüred polgármestere.


A polgármester elmondta: nem akartak olyan szobrot, amely talapzaton áll, ahonnan Bujtor "lenézne" ránk, hanem egy olyat, amely "velünk él." Ezt az elképzelést igazolta az élet, hiszen a szobor felállítása óta számtalan gyerek, felnőtt ült a szoborhoz, készített fotót róla.

Eperjes Károly színművész köszönetet mondott a szobor elkészítésében támogatást nyújtóknak, és azt kérte: amennyire Bujtor vigyázott és vigyáz továbbra is Balatonra, annyira vigyázzon rá mindenki.

Bujtor magánemberként is imádta a tavat, élt-halt a vitorlázásért. Ezért is döntött úgy Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrász, hogy egy vitorlás kormányánál ábrázolja Bujtor Istvánt. A szobor valamivel nagyobb az életnagyságnál, Bujtor egy hajótöredkében ül, amit balatoni vörös kőből készített a művész. A szobor a Vitorlás téren, a tó partján, a móló előtt állították fel, amennyire csak lehet, közel a vízhez.
A szobrot várhatóan a város egyik új turisztikai látványossága lesz. "Ott ül majd a parton, mögötte a vízzel, mellé lehet ülni a csónakba, - a szobor szinte felkínálja a kontaktust. Rendkívül közvetlen, nyitott személyiség volt, áradt belőle a természetesség, így ez a megoldás adta magát – mondta el a balatonfured.hu kérdésére az alkotó.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Szegénységben él a fél ország


A magyar népesség 46,6 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az EU 2020 stratégia által definiált mutatószám szerint – derül ki a Tárki frissen publikált jelentéséből, amiről a Világgazdaság számolt be. 2009-ben ugyanez a mutató 45,7 százalék volt.



A szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők különösen felülreprezentáltak a legfeljebb általános iskolát végzett (73 százalék) háztartásfővel élők, az egyedülálló szülős háztartásban élők (73 százalék), valamint a roma háztartásfővel élők (92 százalék) között. Ugyancsak az átlagosnál több szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élő található azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfő aktív korú, de munkanélküli vagy gazdaságilag inaktív (90 százalék).

A szegénységi rátát uniós összehasonlításban vizsgálva azt mondhatjuk, hogy míg 2009-ig Magyarországon a szegénység kockázata lényegesen az európai átlag alatt maradt, addig 2012-re a hazai mutatószám értéke elérte az európai átlagot.
Tavaly a teljes népességen belül 17 százalék volt azok aránya, akiknek háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladta meg a havi 66 ezer forintot. A relatív jövedelmi szegénység ezen mutatója meghaladja az eddigi 1996-os legmagasabb értéket is, amely akkor 14,2 százalék volt.

A szegénységi rés szegénységi küszöb arányában kifejezett értéke 22 százalékról 26 százalékra emelkedett ebben az időszakban. Vagyis a szegények nem csak többen lettek az elmúlt időszakban, hanem távolabb is kerültek attól, hogy ebből a helyzetből kikerülhessenek. Az is kiderül az adatokból, hogy a 2000-es évek elejéhez képest több mint kétszeresére emelkedett a nélkülözők aránya.

A fiatalok különösen veszélyezetettek: a 17 éven alattiak körében a szegénység 26, a 18-24 évesek közt 23 százalékos. A szegények 28 százaléka gyerek, és összességében 42 százalékuk 25 év alatti. Az idősek valamivel jobban élnek: a 65 év felettiek szegénységi kockázata mindössze 8 százalékos. Azon magyarok közül, akik az általános iskolát vagy azt sem végezték el, 40 százalék él szegénységben, ugyanez az arány a diplomások közt csupán 2 százalékos.

Azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfő roma, jóval magasabb a szegénységi kockázat, körükben a 2009-ben mért 70 százalékos szegénységi ráta maradt 2012-re is. 2012-ben a szegénységben élők 34 százaléka roma. Rossz helyzetben vannak a három- és többgyerekes családok is, 41 százalékuk él szegénységben. A gyereküket egyedül nevelők 30 százaléka szegény.

Forrás: hgv

2013. május 6., hétfő

ByeAlex csúfosat bukott


ByeAlex eddig is megosztotta az embereket, kapott hideget, meleget, a hétvégén a hideg korszakát élte...



Szombat este a Testnevelési Főiskolai Napokon adta első önálló koncertjét ByeAlex a Zöld Pardonban. Ám a várt tömeg helyett csak lézengtek az emberek a helyszínen, a Velvet becslése szerint alig százan lehettek.
"Már az első 3-4 sor is szellős volt, utána meg szinte nem is lehetett sorról beszélni" - írja a portál munkatársa.

"Annak ellenére, hogy valóban csak páran lézengtek ByeAlex koncertjén, drukkoljunk neki az Eurovízión Malmőben rendesen, s talán világsláger lesz a Kedvesem" - kommentálta a hírt Facebookján Hajdú Péter.

Forrás: hir24.hu

Budapest, a biciklis város


A copenhagenize.eu idei eredményhirdetésének eredménye, hogy megvan a top 20 kerékpáros város, és most is benne van Budapest, hurrá!



Kevésbé hurrá, hogy a 2011-es helyezésünkhöz képest visszacsúsztunk három helyet, igaz, hogy két éve még csak 80, most meg 150 nagyvárost vizsgáltak, hogy melyik a legtutibb bringás szempontból.

A "koppenhágaiasodást" elég szigorú kritériumrendszer szerint ítélik meg (így fordulhat elő az az abszurd szituáció, hogy Amszterdam koppenhágaibb Koppenhágánál is). A vizsgálat során 13 paraméter alapján pontoznak (többek közt nézik az infrastruktúrát, a várostervezést, a forgalomcsillapítást, politikát, a társadalmi hozzáállást, de például a bérbringarendszert is, aminek első árulkodó jelét épp a napokban kaptuk el).

Forrás: cink.hu


2013. május 5., vasárnap

KRESZ-változás a gyermekek érdekében


Az egyik legfontosabb változás a KRESZ-ben, hogy 2013. május 1-jétől párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úton tilos lesz elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt.


Amennyiben a gyermekszállítást végző autóbusz az úttesten áll, s mindkét oldali irányjelzőit használja, abban az esetben az autóbuszt – a gyermekek be- és kiszállásának ideje alatt kikerülni sem szabad.

A szabályozás újdonsága abban áll, hogy az előzőekben ismertetett esetekben korábban az autóbuszok mellett fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel lehetett elhaladni. Május 1-jétől viszont egyértelmű tilalom vonatkozik a gyermekszállítást végző autóbuszok melletti elhaladásra és kikerülésére.
A KRESZ-módosítás további újdonsága, hogy a - Gyermekszállítás -(KRESZ 160/a ábra) táblával kapcsolatban meghatározásra került, hogy az legalább 40x40 cm méretű, fényt kibocsátó vagy megvilágított tábla legyen, amelyet az autóbusz elején és végén kell elhelyezni.
A jövőben a „Gyermekek” (KRESZ 84. ábra) táblával jelölt szakaszokon a tábla alatt kiegészítő táblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a gépkocsik.
A közútkezelők a jelzőtáblát alapvetően azokon a helyszíneken helyezik ki, ahol  a gyermekek úttestre lépésével fokozottan számolni kell (pl. közoktatási intézmények, óvodák, iskolák környékén).
Az iskolabuszok és a gyermeket szállító autóbuszok a jövőben megállhatnak a menetrend szerinti járatok (autóbuszok, trolibuszok) számára kijelölt autóbuszöblökben is. A megállóhelyről való elindulásukat az autósoknak lassítással, szükség esetén megállással kell segíteniük.
Az iskolabuszok és gyermekeket szállító autóbuszok vezetői ugyanakkor csak abban az esetben indulhatnak el a járművel, ha meggyőződtek annak veszélytelenségétől.
A gyermekek védelmére irányuló rendelkezéseken túl egyéb KRESZ-előírások is megváltoztak.
Példaként említhető meg, hogy ezen túl lakó- és pihenő övezetbe a mozgáskorlátozott személy által vezetett vagy az őt szállító jármű és annak vezetője is behajthat.

Forrás: hvg.hu