A megkérdezettek között gyerekesek, és hamarosan gyereket vállalni szándékozók voltak, utóbbi csoport a gyerekvállalás költségeit picivel magasabbra becsülte, mint a ténylegesen gyereket nevelők. Összesen, a főiskola vagy egyetem végéig egy gyerek felnevelésének költsége 13-15 millió forintot tesz ki. A három évvel ezelőtti hasonló kutatás eredménye a főiskola végéig 14,3 millió volt - vagyis reálértéken a családok valamivel kevesebbet tudnak a gyerekre fordítani most, mint három évvel ezelőtt.
A felmérés - értelemszerűen - kimutatta, hogy a gyerekek növekedésével a költségek is emelkednek, bár a szülők részéről a korral előrehaladva enyhén csökken az anyagi felelősségvállalás. A szülői támogatást leginkább az befolyásolja, hogy a gyermek rendelkezik-e bármilyen saját bevétellel, vagy sem, a szülők 48 százaléka támogatja (vagy tervezi támogatni) anyagilag a már önálló, saját jövedelemmel és otthonnal rendelkező, felnőtt gyermekét is.
A megkérdezettek számára a legfontosabb cél a továbbtanulás, és az otthonteremtés elősegítése
A jelenlegi és leendő szülők egyetértenek abban, hogy minél idősebb egy gyermek annál több anyagi terhet jelent majd számukra. De mennyit is költünk a gyerekre havonta? A kutatás szerint:Csecsemőkorban 24.721 forintot
Bölcsődéskorban 27.644 forintot
Óvodáskorban 30.093 forintot
Általános iskolás korban 36.970 forintot
Középiskolában 48.734 forintot
Egyetemista/főiskolás korban 90.163 forintot
Ezek alapján egy gyerek felnevelésének költsége a felsőoktatási tanulmányok végéig átlagosan 13-15 millió forint. Mivel itt átlagról van szó, természetesen vannak családok, ahol ennél jóval kevesebb jut, és olyanok is, akik akár a többszörösét költik a gyerekre.
Mik a legfontosabb célok?
A továbbtanulás: 73 százalék szerintAz otthonteremtés támogatása 57 százalék szerint
Általános pénzügyi megtakarítás későbbi célokra: 34 százalék szerint
Érdekes, hogy a még csak gyermeket tervezők magasabb arányban takarítanának meg a leendő gyermekük egészségügyi ellátására (40 százalék) és külföldi továbbtanulására (29 százalék), mint akik jelenleg is szülők (22 és 19 százalék).
Az, hogy egy gyerek a születéstől a felsőfokú tanulmányok befejezéséig 13-15 millió forint plusz költséget jelent, egy átlagos magyar család számára igen megterhelő lehet. Mindez egybevág egy három évvel ezelőtti kutatásunk eredményével: akkor a gyermekvállalás küszöbén lévők, kisgyermekesek úgy vélték, hogy gyermekük felnevelése 14,3 millió forintba kerül majd a családnak a főiskola elvégzéséig.
Forrás: index
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése