Március 18-án, hétfő. 18 órakor nyílik Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házában Szipál Márton és tanítványai címmel egy remek fotókiállítás.
A
legendás fotóművész, a hollywoodi
sztárok, az elegancia és a szépség örökifjú fotósa, a XX. század egyik
legszínesebb művészegyénisége Szipál. A fotózást Münchenben tanulta, 1942-ben tett mestervizsgát. A második világháború alatt pilóta volt, később hadifogságba került. 1946-ban nyitotta meg első üzletét Debrecenben. 1953-ban tagja lett a Budapesti Fényképész Szövetkezetnek, 1954-ben alapítótagja a Debreceni Művészfényképészek Szövetségének, 1956-ben pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének 1956-ban emigrált, az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol keresett fotós lett belőle.
Képeit ezt megelőzően kiküldte egy münchenben megrendezett nemzetközi kiállításra, ahol 1000 dollárral honorálták műveit. Ezután Hollywood felé vette az irányt, s négy évtizeden keresztül fényképezett filmsztárokat, többek között John Wayne-t, Tommy Lee Jones-t, Leslie Nielsent, Tracy Nelsont, Charlene Tiltont, Margaux Hemingway-t, Timothy Huttont, Priscilla Presley-t illetve Kareem Abdul-Jabbart. 1997-ben tért vissza Magyarországra, azóta itt él, fotósújságok munkatársaként dolgozik és tanít. Több hazai és nemzetközi pályázaton nyert díjat. Munkáit a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi.