Az állásinterjú az egyik legnyomasztóbb helyzet, ahol természetesen kell viselkedned, de egyúttal el is kell adnod magad, ráadásul még hülye kérdésekre is értelmesen, sőt hihetően kell válaszolnod. Íme a legostobább kérdések.
Mert zavart, hogy a főnökeim túlságosan megbecsülik a munkámat, és akkora fizetésemelést kínáltak, hogy azt már nem lett volna képem elfogadni.
Köszönöm a kérdését, jól! Engem a szűk határidők, a háklis főnökök és a túlórázások éltetnek!
Most jól átlátott rajtam! Semennyire, én már gyerekkoromban is egyedül bújócskáztam.
A megtakarított millióimból világkörüli yachttúrára indultam, nyilván.
Igen, úgyhogy egész nap a dohányzóban fogok lebzselni munkavégzés helyett, ezt jól érzi.
Igen, és kell egy balek, aki felvesz, hogy aztán jól elmenjek szülni rögtön négy gyereket sorban, és két büfiztetés között gonoszul röhöghessek a markomba.
Ja, hogy lehet válogatni? Akkor legyen egy kicsit idősebb, szexi, szőrös pasi, és szeresse a macskákat.
Pár kilóval nehezebben, és más frizurával. Talán vörös? Igen, vörös hajjal. Ön szerint jól állna a vörös?
Mert az ilyen hülye kérdésekre is rezzenéstelen arccal tudok válaszolni.
Ó, semmi gond, sőt adja borítékban az egészet! Gyűlölöm, amikor a társadalom többi része az én pénzemből élősködik, a nyugdíj meg majd megoldja magát, hát nem igaz?
Forrás: tízdolog.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése