2013. február 5., kedd

Nevelőszülők a munkaerőpicon

A nevelőszülők 2014. január 1-jétől már foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladataikat az akkor hatályba lépő gyermekvédelmi törvény értelmében.


Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tárca nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampánykörútjának Pest megyei állomásán – a megyei önkormányzat budapesti épületében – azt mondta, szeretnék a nevelőszülők (illetve a januártól megváltozó elnevezéssel a befogadó szülők) jogviszonyát megváltoztatni.


Elmondta, ma Magyarországon 5600 nevelőszülő közül csaknem 3200-nak nincs társadalombiztosítási jogviszonya, ezen változtatni akarnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a nevelőszülők nem 8, hanem lényegében 24 órás tevékenységet végeznek, ezért a kormányzat azzal is el akarja ismerni a munkájukat, hogy egészség- és nyugdíjbiztosítást ad nekik.

Közölte, már megkezdték az ehhez szükséges jogszabályok módosításának előkészítését.
Az újságíróknak kiosztott háttéranyagban az áll, hogy a január 1-jétől hatályos változás lényeges eleme, hogy a foglalkoztatási jogviszony – amely kiterjed a helyettes szülőkre és a „hagyományos” nevelőszülőkre is – szolgálati időre fog jogosítani.

A januártól hatályos jogszabály bevezeti a „befogadó szülő” fogalmát; ebbe beletartoznak majd az átmeneti gondozást biztosító úgynevezett helyettes szülők, a szakellátásban élő gyermeket ellátó nevelőszülők és a hivatásos nevelőszülők.

A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarországon csaknem 200 ezer gyerek számít veszélyeztetettnek, és közülük 21 ezren részesülnek gyermekvédelmi gondoskodásban. Erre utalva azt hangoztatta, céljuk az, hogy az állami gondoskodásba kerülő gyerekeket – különösen a 12 év alattiakat – nevelőszülői családokban helyezzék el.

/MTI/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése