Több mint 200 ezer voks összesítése után hirdették ki a Blikk Az év embere 2012 szavazásának eredményét. A közönség szavazatai alapján az év művésze Alföldi Róbert színházigazgató, színész, rendező lett.
A díj történetében még soha nem érkezett annyi szavazat, mint idén.
A Blikk három éve hívta életre Az év embere-szavazást. Szakmai zsűri – Bárdos András, Gerendai Károly, Halász Judit, Rudolf Péter és Murányi Marcell – szűkítette le a listát kategóriánként öt névre, de a végeredményről az olvasók dönthettek az újság honlapján, valamint a szavazószelvényen leadott voksaikkal.
Az Év művésze kategória jelöltjei voltak Alföldi Róberten kívül: Mácsai Pál színész, rendező, színházigazgató, Kovács Ákos énekes, Fliegauf Benedek rendező és Lajkó Félix hegedűművész, zeneszerző.
Forrás: blikk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése