A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. pályázatot hirdet civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára.
A pályázat célja
A Sziget 2013 fesztiválon, a fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenés támogatása, biztosítása.
Pályázók köre
Közintézmények, civil szervezetek:
- legalább egy éve működő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények,
- amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, szerveződések, zenekarok, előadóművészek.
A pályázat részletei
A Sziget 2013 időpontja: 2013. augusztus 5-12. A Civil Sziget fókuszában idén a „2013 a Polgárok Európai Éve” lesz.
Az Iroda a nyertes civil pályázóknak a részvételhez, és a Civil Szigeten megvalósítandó programjához szükséges alap technikai és fizikai feltételeket (terület, sátor, áram, alap bútorzat) biztosítja.
Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy 2013-ban a rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket az Iroda kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli.
A nyertes pályázókat terhelik továbbá a Civil Szigeten való megjelenésükhöz, megvalósítandó programjaikhoz kapcsolódó költségeik is.
Előnyben részesülnek azok a civil szervezetek, amelyek
- nemzetközi, vagy országos hatáskörűek,
- magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani,
- programjukat több nyelven bonyolítják, továbbá, amelyek
- a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.
A „2013 a Polgárok Európai Éve” témához kapcsolódó programok szintén előnyt élveznek az elbírálás során.
Figyelem! A PályázatMenedzser.hu csak a pályázat legfontosabb elemeit publikálja. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját.
A pályázat benyújtása
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat, és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció az interneten folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím.
A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2013. április 10.
További információ
Technikai segítség: civilsziget@aserver.hu
Tovább a teljes pályázati kiírásra
Szerző: Borsos-Kőszegi Erika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése